[TAG] High Fantasy Book Tag

2018. április 8., vasárnap

Két hónapja esett meg, hogy Lfangirl9 kihívott erre a tag-re, aminél azt írtam, hogy finishben a blogprojekt majd ott fog megjelenni. És tényleg, de csak most jutottam el odáig, hogy átnéztem a könyvjelzőimet, ahol ez is várt a sorára. 



1. Melyik a kedvenc térképed egy könyvben? 

- Most friss olvasásnál láttam a Holtidőben, hogy van az elején térkép, egyébként talán még az Üvegtrón elején is láttam egyet. De nem szoktam ezeket nézegetni, valahogy nem köt le - vagyis csak a Gyűrűk Ura térképet nézegettem annyit, amennyit kellett, hogy el tudjam helyezni, hogy ki merre tart éppen. De nincs kedvenc. 

Tekergők Térképe [Forrás: Pinterest]

2. Királyi palota – ami kiemelkedik a tájból. Mondj egy olyan tavalyi olvasmányt, ami kiemelkedett a többi közül.
- Húha. Tavaly szám szerint 129 olvasmányom volt és most csak így a borítókra pillantva vagy négy eszembe jutott. Most belegondolva végül A Rudnay-gyilkosságokra teszem le a szavazatomat. Azért nem az első részére a sorozatnak, mert engem itt fogott meg igazán az egésznek a hangulata és itt volt az, hogy alig vártam, hogy vége legyen a melónak és végre olvashassam. 

3. Királynő – vannak tesze-tosza királynék, és vannak a belevaló, uralkodásra szánt királynők. Mondj egy utóbbit, azaz egy erős női karaktert! 
- Nos, akkor Hangay Emília kisasszony, ha már szóba került az Ambrózy-báró esetei sorozat. :)

4. Mágia – amit vétek lenne kihagyni. Mondj egy olyan elemet, ami nélkül számodra nem könyv a könyv. 
- Na, ennél most megakadtam. Röpködnek a fejemben a címkék, és az a baj, hogy elsőre leírtam, hogy "fantasy", majd kitöröltem, mert a legutóbbi pont nem az volt és mégis nagyon tetszett. Azt hiszem az épkézláb történetet kell mondanom, enélkül semmit sem ér egyik könyv sem. Vagy még fontosabb: a normális főszereplő. (Lásd tavalyi csalódásomat a Méreghercegnővel kapcsolatosan.)

Minden egyes könyv után... [Forrás: Giphy.com]

5. Sárkány – egy mágikus lény, ami feldobja az egész könyvet. Melyik az a könyv, amin már egy sárkány se segített volna? 
- Szintén tavalyi olvasmányok közül? A sötétség városa Elizabeth Richards-tól. Komolyan, én a végén már idegből olvastam "csak azért is elolvasom" alapon, annyira rossz volt. 

6. Varázsló – egy bölcs, idős, misztikus mentor, aki segíti hőseink útját. Mondj egy olyan karaktert, akire ráillik a leírás. 
- Hát, se nem idős, se nem misztikus, de valamiért Daniel Belloq ugrott be. :D 
Komolyabbra fordítva a szót viszont nem tudok kiemelni senkit (Dumbledore aranyos meg minden, de nem mondanám igazi mentornak... mert az nem mentorálás volt, amit csinált.).

Ezek lennének az én válaszaim, köszönöm, hogy elolvastad! :) Kihívottam nincs, valószínűleg már mindenki kitöltötte, akit én jelölnék. Nyugodtan kitöltheted ha kedved tartja Te is! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rókavár © 2018. Diamond Fox - Minden jog fenntartva. Készítette: Láng Szilárd (Sol). Üzemeltető: Blogger.