Rókavár: Matt Richards - Mark Langthorne: Bohém rapszódia

Fülszöveg:

"Aki kívül hordta a szívét! – Szerelem és útkeresés a tomboló sikerben.

Első ízben derül fény mindenre a világ egyik legmegragadóbb rocksztárjával kapcsolatban. A Bohém rapszódia átfogó életrajz erről a nagyszerű emberről, privát fotókkal és interjúkkal. Azok az emberek szólalnak meg, akik Freddie Mercury legközelebbi barátai voltak élete utolsó éveiben.

A könyv rengeteg korábban ismeretlen, megdöbbentő tényt közöl az énekesről és életéről, megrendítő részletekkel a szerelem és az önbeteljesítés élethosszig tartó kereséséről, és természetesen arról, hogy az 1980-as évek középén elkapta a végzetes betegséget.

Freddie életének sokkoló történetén keresztül azt is megismerhetjük, hogyan kényszerítette térdre a világot a HIV-fertőzés, amit a The Gay Plague, azaz „melegvírus” gúnynévvel illettek.

Az élettel teli, lenyűgözően tehetséges rocksztár halála mind az orvos-, mind a zenésztársadalmat megrázta. A Bohém rapszódia végre tiszta vizet önt a pohárba, és alaposan körüljárja Freddie Mercury életét, hogy méltó emléket állítson neki."

Őszinte leszek veletek: nem számítottam arra, hogy engem egy könyv ~~(pláne ez az egy)~~ meg fog ríkatni. Eddig egyetlen mangának sikerült ez ~~meg egy fiúnak~~, de komolyan mondhatom, hogy aki szintén arra vetemedik, hogy elolvassa ezt a könyvet a végén sírni fog. Mert Ő is úgy fogja érezni magát, mint én. Hogy egy barátját vesztette el a többiekkel együtt 1991. november 24.-én.

Rami Malek mint Freddie Mercury az 1985-ös
Live Aid-en [Forrás: IMDB]

Kezdjük akkor a kinézettel az értékelést: igazán igényes, nagyon minőségi munka került ki a Könyvmolyképző kiadó kezei alól a magyar olvasóknak, a borítón szereplő póz az egyik leghíresebb Freddie-től. A címmel viszont nem vagyok még mindig kibékülve, hiába kaptam a könyvben magyarázatot arra, hogy a Bohém rapszódia miért az egyik legjobb cím, mégis annyira szerettem volna Somebody to Love-al a polcomon tudni. Emellett ne feledkezzünk meg a filmről sem, ami szintén ezzel a címmel fut, és ahogy kiposztoltam, hogy megszereztem és milyen szép, egy könyves ismerősöm már úgy kérdezte, hogy „ez a film forgatókönyve?”. Tehát az asszociáció miatt ez ezért rossz, viszont bevétel szempontjából mindenképp jól jár a kiadó, remélem a Westendben ki van már pakolva a kirakatba és ha valaki azért veszi meg, mert azt hiszi, hogy a filmről szó

l, máris jól jár. De máris leszögezem: sokkalta jobbat fog kapni az ember ezért a pénzért, mint a film.

(Hozzátenném, hogy a frissen kialakult Queen/Mercury mániám Rami Malek csodálatos alakításának köszönhető, de a könyv olvasása után rájöttem, hogy 30%, ha igaz belőle. Ettől függetlenül az év filmje!)

A könyv nem a megszokott életrajzi kutatómunka. Nem csak Freddiről szól, hanem arról a borzalmas betegségről is, ami végzett vele. Itt megállnék és köszönetet mondanék a két írónak, hogy ilyen alapos kutatást végeztek, hogy érzékeltessék, hogy milyen hatalmas volt ez a HIV és AIDS-járvány és mégis, egy ilyen híres ember halála kellett ahhoz, hogy a kormányok több keretet biztosítsanak a kutatásokhoz. ~~(Ez mondjuk mai napig tapasztalható, hogy inkább stadiont kell építeni, na, mindegy.)~~ Érdekes volt látni, hogy mekkora „para” volt a „melegvésszel” kapcsolatosan és itt látszott igazán, hogy a tudatlanság mekkora baj – mindenki azt hitte, hogy akár a kézfogással is elkapható a betegség, a melegeket elkezdték kiközösíteni… borzalmas. Olyan adatokkal és kutatás megjelöléssel dolgoztak végig a könyvben, hogy olyan érzésem volt, mintha egy remek szakdolgozatot olvasnék (régi szép emlékek…). Az elején hirtelen felindulásból még mondani akartam, hogy milyen rossz, hogy a lábjegyzetek a végére kerültek, de ami számozva van, azok a források, ahonnan magát az információt vették. Több mint 700 van belőle a könyvben. Ezek pedig csak a sima források, mint interjúk, rádióműsorok, vagy ilyenek. Külön vannak még folyóirati, meg könyvek is. Hihetetlen mennyiség! (Megjegyzés: örültem volna, hogyha a könyvek közül ami megjelent nálunk is magyarul azt a magyar címével tüntetik fel. Csak, hogy lássák, hogy van még ennek szakirodalma.)

Freddie Mercury 1986-ban egy koncerten a "king jelmezzel" [Forrás: Queenphotos]

De eljött az idő, hogy magáról az emberről beszéljünk, és a könyvről, ami mégis csak Róla szól. A kedvencem mindenképpen az, hogy rengeteg ember állítja, hogy „sose hitte róla, hogy meleg…”. Ehhez képest, amikor elém került egy válogatás a vicces pillanatairól szinte sütött róla, hogy homoszexuális. A gesztusok, a szóhasználat, a mozgása… jó, engem valószínűleg befolyásol már a tudat, hogy tudom, hogy az volt; meg hogy ma már annyira könnyű észrevenni. De nekem úgy jött le, hogy nem annyira próbálta ezt tagadni, mint a könyvben írták, hogy mindig igyekezett kétértelmű válaszokat adni („bigger is better. in everything”), vagy, hogy kínosan ügyelt arra, hogy a sajtó ne tudja követni, ha épp külföldön lófrált a meleg bárokban.

Az együttes [Forrás: NME]

Szerintem ennyire korrekt szedet még nem készült Mercury-ról. Nyilván nálam az indítás az egészhez a film volt, amiért hálás vagyok, azért viszont kevésbé, hogy nagyon sok minden nem úgy történt, ahogy végül a vásznon láttam viszont.

Nekem legjobban az tetszett az egészben, hogy gyönyörűen fel voltak fűzve egymás után a legfontosabb történések és hogy igazából a családjáról sem esett annyira sok szó, ami ugye alap volt Freddie-nél, de nyilván volt az édesanyjától is idézve a könyvben. Mégis, a végére tényleg úgy éreztem, hogy én ezt az embert ismerem, vele együtt ott voltak a koncerteken, a kezdetek kezdetén és a legvégén is, amikor már tudtuk, hogy esély nincs a gyógyulásra.

Rengeteg dolgot jegyeztem fel magamnak és legfőképpen a filmhez hasonlítottam őket: hiszen nekem, mint Z-generációsnak más élményem nincs erről az együttesről ~~(jó, azóta rongyosra hallgattam a top számokat, meg rengeteg interjút is láttam már)~~; kellett tehát valami alap, amihez lehet hasonlítani. Érdekes, hogy anyukámmal láttam a filmet, aki szerint nem viselkedett ennyire „buzisan”, ahogy a filmből lejött. A könyv olvasta után én meg azt mondom, hogy még visszafogott is volt Rami a szerepében.

Még kiemelném a tudományos vizsgálatokat is: nem egy ember vetemedett arra, hogy a dalokat, vagy épp Freddie hangját vizsgálta meg.

"A Logopedics Phoniatrics Vocologyban publikált írásban kifejti, hogy Freddie 117,3 Hz-en beszélt, gazdag baritonhangzással, azonban amikor énekelt, 92,2 Hz-től 784 Hz-ig terjedt a skálája, azaz képes volt zengően mély F#2-től a magas G5-ig énekelni, ami három oktávot fed le." [Forrás: Moly]

És ha már dalok, akkor a leghíresebbek mind meglettek említve, sőt, egy kis történetet is kaptunk, hogy minek apropóján születtek meg (legjobb: Bicycle Race – Tour de France). És természetesen a magnum opus (mestermű) is nagy szerepet kapott benne (hát ez a könyv címe, jó hogy!), bár nekem ez már összeesküvés elméletnek hatott. Belemagyarázták (szerintem!!), hogy ez volt a „coming out” dala Mercurynak, ebben vállalta fel rejtetten, hogy meleg. Na, azért álljunk meg egy szóra, akkor minden egyéb dalt amit Freddie írt, csak így lehet nézni? Semmiképp egy sima szerelmes dalnak, vagy egy jó zenének? Ez picit túlkapásnak tűnik nekem.

Azt is feljegyeztem, hogy anno a ’80-as években volt egy olyan interjú velük, ahol azt mondták, hogy négy és fél hónapig vették fel az új albumot és mindenki aggódott, hogy az milyen sok idő. Itt erősen és hangosan felnevettem, mivel ez az idő ma már kapkodásnak számítana… hát nézzük meg, azért jó pár együttes van, akik évekre eltűnnek, mire új albummal jönnek és nem azért, mert mondjuk épp körbeturnézták a világot. Ez is érdekes, hogy csak ebben az egy szempontban is az elmúlt majdnem 20 év alatt mennyit változtunk.

Emellett két hibát találtam a nyomtatásban, az egyik a 221. oldalon van egy betűelgépelés, valamint a 435. oldalon egy folt, ami olyan, mintha egy szempilla került volna a lapra ~~(azt hittem az enyém, de mivel nem jött le és megvizsgáltam… ejnye, KMK!)~~. Ezt leszámítva, viszont nagyon igényes munka, a lapok finomak, jó minőségű papírból, a betűstílus is passzol – viszont nem tetszett, hogy sok idegen szónak nem írták le legalább lap aljára lábjegyzetbe a jelentését. (Lásd fentebb: „magnus opus”.) Tehát ebben a tekintetben kapnak egy jelest, le lehet ülni.

Az a baj, hogy lassan már a második oldal alján járok és még mindig képes lennék órákat beszélni erről. Függőséget észlelek magamon a film óta de valahogy nem érdekel. (Azóta berendeltem egy Freddie Mercury – King jelmezes telefontokot is, de ssh!) A dalok zseniálisak, pláne, ha meg nézzük a szövegüket és figyelünk arra, hogy épp mit akartak mondani (igen, akkor még volt valami mondani valójuk), és közben egy csodálatos ember cseppet sem hétköznapi és unalmas életet és megismerhetjük.

És itt még kitérnék arra, hogy miért is sírtam a végén a könyvnek: eljutottunk 1991 novemberéhez, amikor Freddie már csak nagyon ritkán hagyta el a házát és Jimék ápolták. Ott már éreztem, hogy ennek sosem lesz jó vége – aztán amikor az utolsó napnál tartottunk, amikor megtette a nyilatkozatot nagyokat nyeltem. Majd a végén, amikor Jim szemszögéből olvastuk a végét… ott azért eltörtem. Eddig csak a nagypapám halt meg, akit a végén nem engedett apukám látni, mert annyira leépült.

Tiffany cicájával 1988-ban [Forrás: Bustle]

Nekem az EQ-m a nullával konvergens eleve, de azért látni, hogy a szerelmed/legjobb barátod a szemed láttára épül le és tudod, hogy nincs remény… az maga a legalja. Sajnáltam, hogy így ért véget ennek a csodás embernek az élete – pláne, hogy a végrendelete után máris meg a cicaharc a megnevezett felek között, hogy mindenki kitúrja a másikat. (Apropó: MI AZ, HOGY MARY TEMETTE EL A HAMVAIT? És nem tudjuk, hol nyugszik? Mégis miért? Mi ez a Petőfi Sándor momentum??) Ja, és a fényképek is csodálatosak, kétszer van a könyvben válogatás a legjobb pillanatokról viszont egy kérdés: MI AZ, HOGY NINCS A MACSKÁIRÓL KÉP BENNE??

Hát Freddie híresen macskabolond volt, 8 (!!) macskája volt, akikkel a turné alatt is beszélt telefonon. Komolyan, botorság volt az egyik legikonikusabb hülyeségét kihagyni.

A vége fájt, viszont szép volt. Remek összegzést írtak a végére és elégedetten csuktam be a könyvet a végén. Örülök, hogy előrendeltem és örülök, hogy elsőként írhatok véleményt és ajánlhatom mindenki figyelmébe a könyvet (ami Rainee jelzése alapján körülbelül sehol sem kapható már).

Akkor is olvasd el, ha nem vagy Queen rajongó, úgyis az leszel.