Maggie Stiefvater: Blue Lily, Lily Blue - Kék liliom

2018. május 8., kedd

A gyönyörű borító [Forrás: Moly]
Fülszöveg: 
"Az álom veszélyes műfaj, ám az ébredés talán még veszélyesebb.

Blue Sargentnek szerencséje volt. Életében először olyan barátokra lelt, akikben megbízhat, akik nem vetik ki maguk közül. A hollófiúk befogadták őt, és jóban-rosszban kitartanak mellette. 
A szerencsével azonban az a legnagyobb baj, hogy forgandó. 
A barátaid elárulhatnak. 
Az anyukád eltűnhet. 
A látomásaid megtéveszthetnek. 
A magabiztosságod meginoghat.

Lenyűgöző új sorozat! 
Hová kalauzol az elkerülhetetlen halál és egy különös szerelem?

„A karakterek – bocsánat a kifejezésért – halálosak. És a hangnem, ami egyszerre baljós, rejtélyes és rémisztő, tökéletesen illik a tartalomhoz. A Kék liliom – Blue Lily, Lily Blue igazi gyöngyszem.” – Booklist

„Pont olyan pazar és kiszámíthatatlan, mint vártam, sőt, még annál is jobb. Még most sem tudom szavakba önteni, mennyire imádom ezt a sorozatot. Legyen elég annyi, hogy minden egyes szereplőjéhez mélyen kötődöm.” – Marcilia, amazon"



Annyira hatalmas csalódottságot érzek, most hogy ilyen gyorsan kiolvastam… én többet vártam. Sokkal, de sokkal többet. Annyira szépen elindultunk egy legendától, belekevertünk egy kis hihetetlen képességet és a mocskos emberi gyarlóságot – ERRE EZT KAPJUK? TÉNYLEG?! Nagyon dühös vagyok! Keserű szájízzel csuktam be a könyvet (kamu, mert az epilógus miatt letéptem az arcomat is a helyéről), ez a rész nem az én részem volt.

Dick és Jane alias Gansey és Blue [Forrás: Pinterest]
Görög tovább a sztori, a fiúk még mindig keresik Glendowert és egyre közelebb kerülnek a sírjához, vele együtt viszont veszélyes terepre lépnek. Olyan világot kezdtek el bolygatni, amit nem kellene, és mindenki jobban járna, hogy úgy maradna, ahogy volt. És sajnos nem tudok ennél többet írni, annyira kesze-kusza volt számomra az egész. Egyszer még itt vagyunk, utána hirtelen idebukkanunk ki, majd megint pofátlan cliffhangernél tartunk, és alig várom, hogy elolvassam a befejező kötetet!
Na, de csináljunk valami rendszert! Tehát: milliónyi kérdés forgott a fejemben, miszerint miért történik ez? Hogyan lyukadtunk ide? Ők mióta ilyen puszipajtások? Mégis mi a fene történt?!
Megnéztem, tényleg a harmadik részt olvastam. Igen, az első kettőt is olvastam. Tényleg nem tudom, hogy mi történt, ilyen nagyot ugrottunk volna? Én még ott tartottam, hogy Ronant megszerettem, megismertem az indokait a múltját és az erejét, ami egy piszok jó csavar volt a történetben aztán már örültem, hogy végre Blue kerül górcső alá, erre EZT kaptam. Fú, remélem, azért érzitek, hogy mennyire felháborított a dolog! Csak úgy csattogok a billentyűzeten is.

Szóval nem értettem. Valahogy kiesett nekem, hogy Blue meg Gansey ennyire közel kerültek egymáshoz. Plusz spoilereztem magamnak, de nem gondoltam volna, hogy egy ilyen váratlan halálesetnek lesz az áldozata ez a szerencsétlen Pershephone… nem gondoltam volna, hogy pont Ő lesz az áldozat, aki a csendességével többet tett akárkiért és akármiért, mint Calla és az idegesítő affektálása. Maura eltűnése is teljesen kiesett a fejemből, szóval úgy érzem, hogy jövőre újra kell majd olvasnom a sorozatot… kénytelen leszek hát megvenni az egészet. Hmpf. Micsoda csapda!

Voltak azért mosolyogtató jelenetek is, tehát nem felejtettek el „szemtelen kamaszok” lenni, ha úgy adódott – bár volt, hogy ezt Blue erősen túlzásba vitte (bár megértem, elvégre az anyja csak úgy eltűnt, és maradt neki Calla. Szerintem nem kell több magyarázat).
A történet végén az epilógus mint írtam letépte az arcomat tőből, megtaposta, majd visszavarrta, hogy valahogy mégis kinézzen amikor visszamegyek a befejező részért. Nagyon remélem, hogy nem lesz túl lapos vagy túl kiszámítható (bár tök mindegy, mert a lényeget mondhatni elspoilereztem – megint).
Az gáz egyébként, hogy végig arra vártam, hogy mikor fognak végre csókolózni?

A borítót viszont dicsérnem kell, mert szerintem ez a legszebbje a sorozatnak. Kemény kötésben pedig elég masszív, hogy túlélje a könyvtárakat, viszont a szamárfülezésért legközelebb eltöröm a pici ujjait a delikvenseknek.


Műfaj: fantasy, young adult
Korosztály: fiatal felnőttek, ifjúság
Terjedelem: 398 oldal
Kötés: keménytáblás; puhatáblás, kartonált
Fordította: Molnár Edit
Írta: Maggie Stiefvater
Eredeti cím: Blue Lily, Lily Blue
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Megjelenés éve: 2014

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rókavár © 2018. Diamond Fox - Minden jog fenntartva. Készítette: Láng Szilárd (Sol). Üzemeltető: Blogger.