Szeptemberi bookhaul & októberi várólista

2019. október 1., kedd


Szervusztok drágáim!
Elnézést kérek először is, hogy nincs újabban bejegyzés, csak havonta ez. Valahogy elvesztem a könyvekben és semelyik sem olyan, hogy ki akarnám fejteni blogon, hosszan, elfér az Molyon is. Ott mondjuk aktív vagyok, de azért remélem még szerettek!
És készüljetek, itt a SPOOKTOBER! ♥

Először kezdem a fájóbb pontokkal, a beszerzésekkel. Ugyebár a jó Moly tudja, hogy szeptember 28-29.-én Alexandra raktárvásár volt, én pedig részt vettem rajta. Még jó, hogy nagymamai támogatást is élveztem, mert messze nem tudtam volna ennyit venni magamnak. Köszönjük a támogatást! :D
Ezen kívül két BookDepo rendelésem is befutott, valamint a Maxim kiadó által szervezett Nyári olvasótábor nyereménykönyve is. Illetve a hónap elején még vásároltam két könyvet, az Iron Daugther annyi helyen jött szembe velem, hogy muszáj volt antikváriumban megvenni :)
  • A Maxim nyereménykönyvem a Tomboló fény volt, nem is hallottam még róla, kíváncsi vagyok, bár a Moly százalék alapján azért félek. Beleolvastam az értékelésekbe, ott vagy imádták vagy utálták... nekem való! 

  • Következő szerencsés felsorolás a két vásárolt könyv:
  • Illetve a két bookdepo rendelés, a két manga (amiket még egyébként augusztusban rendeltem meg, de csak szeptemberre érkeztek...): 

  • És persze a végére hagytam a legnagyobbat: 15 könyvet sikerült beszereznem a vásáron, annyira reméltem, hogy a Magnus Bane sorozat is kapható lesz keménykötésben - és igen!! (Az összeg sarkítva 13.600,- Ft.)

Túlzás lenne? Egy fenét! Életem üzletét kötöttem meg azon a szombat délelőttön...

Következzenek a jól ismert várólista elemek!

Szeretném hozzátenni, hogy az előző havi tervezésből elég sokat sikerült most teljesítenünk! Gratulálok magunknak, végre talán képes leszek arra, hogy tervezzek! :D A könyvtári könyvek közül egyedül az Irha és bőr került hosszabbításra, de azt is szeptemberben kezdtem el, kimaradt így A kegyetlen herceg és a Pillangó hatás. Ezek csúsznak a következő hónapra, illetve csatlakozik még hozzájuk a Niitaa féle kihívás maradék könyvei: 

Igyekszem a reciket minél hamarabb sorra keríteni, hiszen az lenne a lényege az egésznek, valamint nagyon kíváncsi vagyok Ruby munkájára :) A Kalózkirály lánya pedig tegnap elkezdett, de szintén a szeptemberi listáról csúszott át, így feltüntettem. A hónap egyébként úgy fest, hogy a pöttyök jegyében fog telni, de ilyen az, ha az ember a KMK-tól olvas leginkább :) 

Köszönöm, hogy elolvastátok, odalent vagy Molyon akár várom a megjegyzéseket, melyik könyvet vegyem esetleg előre a sorban? 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rókavár © 2018. Diamond Fox - Minden jog fenntartva. Készítette: Láng Szilárd (Sol). Üzemeltető: Blogger.