V. E. Schwab: Viszály

Fülszöveg:

A borító [Forrás: Moly]

"Lehetnek ​szuperképességeid, de attól még nem leszel jobb ember…

Victor és Eli két különc kollégiumi lakótárs, akiket nagyravágyásuk és átlagon felüli intellektusuk egyaránt összeköt. Diplomamunkájukhoz az adrenalin hatásait, és a halálközeli élményeket kutatják, egészen a nyugtalanító eredményig: megfelelő körülmények között bárki szert tehet emberfeletti képességekre. Amikor az elméletet gyakorlattá változtatják, az események nem várt, és borzalmas fordulatot vesznek.

Tíz évvel később Victor megszökik a börtönből, hogy esküdt ellenségévé vált egykori barátja nyomába eredjen. Segítője egy fiatal lány, aki zárkózottságával leplezi bámulatos képességeit. Eközben Eli semmilyen eszköztől nem riad vissza, hogy eltörölje a föld színéről a szuperképességekkel rendelkező egyéneket – kivéve társát, egy vasakarattal bíró, rejtélyes nőt. Az árulás és a veszteség fájdalmától hajtott ősellenségek mindkét oldalon emberfeletti erőkkel felfegyverkezve készülnek beteljesíteni bosszújukat – de vajon melyikük éli túl a végső összecsapást?

A hatalmas népszerűségnek örvendő V. E. Schwab magával ragadó stílusban kelt életre egy jelmezek nélküli, karcos világot, ahol a szupererőtől nem válik valaki automatikusan jófiúvá, és ahol idővel mindenkinek le kell lepleznie igazi indítékait."

Végre elmondhatom én is magamról, hogy megismertem Schwab kisasszony világát. Egész jól bírtam, ennek az a fricskája mindössze, hogy már vagy 3 hónapja ott pihen a másik sorozatának első két része a dobozban és én mégis ezzel kezdtem inkább az olvasást. Nem vagyok maradéktalanul elégedett, látszott szerintem azon, hogy nem igazán haladtam vele úgy, ahogy minden más könyvemmel szoktam. (Vagy a vizsga miatt volt, na, mindegy…)

Victor Vale was not a fucking sidekick. [Forrás: Pinterest]

Maga az alap elgondolás piszok érdekes, szeretem az ilyen tudománnyal alátámasztott fantasztikumokat! Elképedtem, ahogy szép lassan megtörtént a felvezetés. Tetszett, az időbeli ugrás, ahogy a jelen eseményeit folyamatosan magyarázta a múlttal – sokkal nagyobb hangsúlyt kapott így a végére az utolsó pár fejezet, amikor is a két jó barát ismét találkozott. Viszont valahogy nem igazán akart elkapni a hangulat. Próbálkozott, de mindig elsiklott. Pedig hangulatban elég borongós voltam hozzá, de akkor is, azon gondolkodtam, hogy ezt miért szerették ennyire? Pont előtte olvastam Heni értékelését, és felvont szemöldökkel láttam, hogy nagyon dicséri és a korábbi sorozatra is kitér benne, hogy igazi Schwab-hatás. De kérdem én: miért volt ez annyira jó? 

Victor egy cinikus dög, akit bírok. Eli viszont egy nárcisztikus, megborult elme, akinél hitetlenkedve olvastam egy-egy tettét. A többiek viszont kicsit felejthetőek voltak. A legjobban az tetszett, ahogy a végén mindenki összefutott a felhőkarcolónál, folyt a vér, égettük a hullákat és egy pofátlan vigyorral ért véget a sztori. Na, akkor már én is éreztem, hogy szívesen vennék mihamarabb egy folytatást, mert nem tudom hova tenni egyelőre a dolgokat. Hiszen csak most kezdődött el az egész és máris vége? Magamban ezt a kötetet inkább egy 0. résznek nevezném, amolyan bevezetésnek abba, hogy mi fog itt történni, hogy értse az embert, hogy honnan indult az egész és miért tették azt a szereplők, amit. Aranyos volt a testvérek története, sajnálom, hogy ilyen szomorú irányt vett a dolog, pláne, hogy nem tinikről beszélünk, hanem egy felnőttről és egy gyerekről. Ja, és a csokis tej nagyon finom dolog!

A teljes mértékű figyelmemet ott kapta meg a könyv, amikor Victort leszúrta Eli, majd megjelent az Isten küldötte kép és mivel én perverz módon vonzódom az ilyen irányultságú történethez reméltem, hogy remek vége lesz. Ugyan még Eli nem őrült meg teljesen (höhö, még), de nagyon kíváncsi leszek tényleg, hogy ezzel a lezárással mégis mi lesz a folytatás. 

Őszintén nem mondom azt, hogy annyira megérte megvenni. Inkább könyvtárból kellett volna kivenni, de ha már így alakult, akkor köszönöm a Fumaxnak az igényes megjelentetést, mert a külcsínre mindössze annyi a panaszom, hogy a legbénább borítót sikerült kiválasztani. Bár bevallom, egyik sem tetszik igazán, látom, hogy stílusban hajaztak a másik sorozatra, de ahhoz annyira illik, hogy felesleges volt az „utánzás” erőltetése. Plusz a sorozat megjelölés: hogyhogy elvetemültek? Miért nem rendkívüliek? Ez később kiderül? (Valaki súghat ám nyugodtan!) Bónusz: most látom, hogy ez eredetileg 2013-ban megjelent már, de a folytatást csak most írja hozzá Victoria. Mi az, hogy csak most?! (Szerk.: Azóta kaptam választ a sorozatnév kérdésre.)

Összességében tehát vegyes érzésekkel csuktam be a könyvet. A végére elkapott a hangulata, de olyan tetőpontnál hagytuk abba, hogy rendesen felmorrantam, amikor nem volt több sor. Egyszer mindenképp érdemes elolvasni, de ha nem ránt magával a hangulata, az sem gond, csak adjunk neki esélyt. 

Műfaj: antihős, sci-fi

Korosztály: felnőttek

Terjedelem: 392 oldal

Kötés: puhatáblás, kartonált

Fordította: Sepsi László

Írta: V. E. Schwab
Eredeti cím: Vicious (The Villians 1.)

Kiadó: Fumax

Megjelenés éve: 2013
Magyar kiadás: 2018