A borító [Moly] |
"BARBARA a House of Broken Hearts névre keresztelt bár vezetőjeként nehéz sorsú embereknek segít a talpra állásban. Aktuális védenceinek egyike egy kamaszkorú transzszexuális lány, aki egy pokoli vallási átnevelőtáborból menekült New Yorkba. A fiatallal egy este tragédia történik, aminek hatására felbukkan a papként szolgáló, szigorú bátyja. Barbi és az atya – Emily titkos életét visszafejtve – hullámhegyeket és -völgyeket megjárva sorsfordító önismereti utazásra kényszerül.
KRISZ a húszas évei vége felé járva szembesül végérvényesen azzal, hogy nagy álma, miszerint ügyvédként az igazság oldalán harcol, csupán vágykergetés. Krízisében a fiú úgy határoz, mindent felad, és az öt éve megismert, azóta a párjaként emlegetett küzdősport-harcos, Atlas Jones után utazik New Yorkba, hogy ott együtt új életet kezdhessenek. A napfényesnek remélt jövőjük felett azonban váratlan viharfellegek gyülekeznek.
A Barbibébi és a Szeress jobban! című regények, sokak által imádott szereplőinek története tíz évvel az első és öt évvel a második kötet megjelenését követően folytatódik. A tizenhét esztendősen megismert, immár a harminchoz közeledő főszereplők élete újabb útelágazáshoz ért. De vajon létezik-e jó és rossz irány, vagy úgyis mindegyik választás ugyanoda vezet?
LAKATOS LEVENTE többszörös Aranykönyv-díjas szerző. Sikerkönyveivel önismereti utazásra csábítja olvasóit. Regényei témaválasztásukban bátrak, ezért gyakran polgárpukkasztóak."
Az év nagyon gyorsan eltelt. Tudom, sokatoknak egyáltalán nem, azt hihettétek, hogy sosem lesz vége, de én agyban még ott tartok, hogy nyár van egyébként... Úgyhogy, amikor teljesen random feltűnt a facebook hirdetés, miszerint előrendelhető az új LL regény - vetődtem, mint egy kapus, hogy akkor karácsonyi előajándékként megveszem magamnak. Sajnos csak egy héttel később tudtam elkezdeni, mint megszereztem, viszont akkor leültem déltől és estére kiolvastam. És nagyon-nagyon-nagyon jót tett. Mindenhogy.
A történet az előző rész (Szeress jobban!) után öt évvel játszódik. Hőseink - Barbi és Krisz - újabb öt izgalommal teli évvel a hátuk mögött ismét összefutnak a nagy Amerikában - és sajnos nem a boldogságuk hozza őket össze. Barbi oldaláról a House of Broken Hearts-beli problémák tornyosulnak a bezárás árnyékában az egyik lakójuk múltját kell megismernie, hogy megtudhassa, mégis ki volt pontosan Emily. Krisz pedig Atlassal kénytelen újragondolni a dolgokat, az ötödik éves átok úgy érzi, hogy valóra válik. Tehát a két főszereplőnk a saját maga gondjaival küzdve, ám mégis egymásra támaszkodva száll szembe ezzel a viharral.
[Innentől az értékelés spoileres!!]
Forrás: redbubble |
Visszakanyarodnék a filozofálás után magához a sztorihoz: Barbiék elveszítik Emilyt. Ennek kapcsán pedig felbukkan a bárnál Emily testvére, akiről ráadásul kiderül, hogy pap. Barbi és Andrew atya együtt próbálnak a végére járni annak, hogy mégis mi történhetett a lánnyal, ugyanis Barbi nem hajlandó elfogadni a tényt, hogy Emily önkezűleg vetett véget az életének. És ekkor találkozunk a habzó szájú ellenérvesekkel, a megértőkkel és lehet, hogy egyébként nem gondoltunk így bele, de valahogy mégis oldalt fogunk választani. Mi is hol bólogatunk, hol elszörnyedünk ettől a vaskalapos nézettől, hogy apa férfi, anya nő... és imádom, hogy Krisz egy gyönyörű mondattal szerelte le a csúnyán beszélőket. Látszik az ügyvédi tapasztalat! Barbiékhoz visszatérve pedig emellett megjelennek a drag queenek. Levente talán Netflixen felfedezte a RuPaul's Drag Race műsort és úgy gondolta, hogy akkor nekik is teret ad egy kicsit - az indok igazából mindegy. Szeretem, amikor egy író nem fél a mai témákhoz nyúlni és nem fél igenis fontos mondatokat adni a szájukba. Rose karaktere amennyire mellékes, annyira fontos dolgokat mondott.
Forrás: pinterest |
Az utolsó fejezet viszont gyönyörűre sikerült. Erről csak ennyit írok, mert hiába spoileresnek jelöltem az értékelést, valamit nem szeretnék így sem ellőni a leendő olvasóknak. Annyit fűznék hozzá, hogy én mindig zenét hallgatok olvasás közben, és amikor a záró jelenet jött, akkor ez a dal szólt:
Saying this out loud makes me miss you more
Though I’m looking at your picture,
I still miss you
Time is too cruel
I hate us–
us who now became to find it difficult to see each other even for once"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése